Név: Elior Castien
Nem: Férfi
Faj: elf
Kaszt: Mágia
Jellem: semleges
Kor: 20
Külső: Klasszikusan jó vágású, magas, karcsú, jóképű elf. Ereje, fiatalsága teljében van, és ezt tudja is magáról: mozgása, kiállása, egyaránt magabiztosságot sugall. Szereti a sötét ruhadarabokat és extrém kiegészítőket, nem öltözik úgy, mint egy átlagos elf. Haja világos, és állandóan kusza. Megjelenése spontaneitást és nemtörődömséget sejtet, de ő ezt szántszándékkal így alakította ki, és erre gondot is fordít.
Történet:
Zsebre tettem a kezem, lazán a falnak dőltem, hátradobtam a hajam a homlokomból, és így szóltam:
- Én vagyok a Lymphae, és ezt ti is nagyon jól tudjátok. Szóval örülnék, ha kiakolbólítanátok azt a bitorlót a posztomról, mert egyértelmű, hogy potenciálisan sokkal erősebb vagyok nála.
A Fidra Tanács tagjai csak néztek, nagy, ost0ba szemekkel, és nem értették, hogy mit akarok. Ellöktem magam a faltól, és széttártam a karjaimat. Talpam elemelkedett a földtől, de jött velem az alanti mozaikpadló jó pár darabja is. Aztán azok egybe olvadtak, és kiadták a tökéletes szobormásomat, ami nagy dörrenéssel landolt a tanács asztalán. Talapzatot is készítettem neki, a nevemmel, és kívánt rangommal. Az asztal persze pozdorjává tört, de hát valamivel csak fel kellett hívnom magamra a figyelmet...
Mondanom sem kell, kihajítottak. Tizennégy éves voltam akkor. Talán lehettem volna kissé szolidabb is, így visszagondolva... Na jó, esetleg még azt is elfogadom, hogy talán igazuk volt, és nem voltam túl okos. Akkoriban még nem tudtam, hogyan is mennek a dolgok...
Fidrában születtem, és mindig is ott éltem. A szüleim jóravaló elfek voltak, csak kicsit régimódiak. Azt vallják, hogy a természet a mágia legnagyobb megjelenése, és, hogy mindenre ott a válasz, minden kérdésre... Ez igaz is. De távol áll a teljes igazságtól... Három évesen már szikrákat tudtam szórni, öt évesen azzal szórakoztattam a többi gyereket, hogy fel-le emelgettem őket a mágiámmal, nyolc évesen pedig képes voltam percek alatt fát növeszteni egyetlen magból. Csodagyerek vagyok, igazi zseni. A környezetem szerint ettől még ugyanazok a szabályok vonatkoznak rám is, de én ezt nem hiszem... A szabályokat tartsák be azok, akiknek nincs erejük áthágni azokat. Aki tizenegy évesen már tűzgolyókkal zsonglőrködik, és a pillantásával csomót köt egy kardpengére, annak csak ne papoljanak szabályokról. Vagy tartassák be, ha tudják...
Tizenhat évesen már Fidra-szerte híres voltam a veszélyes, és sokszor érdekesen végződő kísérleteimről. Tizenhét évesen pedig a nőügyeimről... Nos igen, hát mit tegyek, ha egyszer imádnak? De hát elég csak rám nézni, érthető... Legtöbbször még mágiát sem kell használnom.
Tudom magamról, hogy kivételes vagyok. Valószínűleg a legerősebb élő elf, és egyike a legnagyobb mágusoknak. Ezt a Tanács is elismerte, bár sokkal később, mint ahogy azt megérdemeltem volna. Alig valamivel a huszadik születésnapom előtt. Már-már megalázó...
Kénytelen vagyok magamtól tanulni, mert nincs mester, aki megfelelne nekem. Csakis a legjobbtól vagyok hajlandó tanulni, ő pedig nem akar tanítványának... De nem baj. Akkor önerőből fogom őt megelőzni... A régi mesteremet tizenhárom évesen főztem le, amikor mindenféle csip-csup ostobaságokat akart tanítani nekem... Tizenhárom éveseknek való tananyagot... Hát megidéztem egy vízgólemet, aminek jégből volt a lába meg a keze, és kidobattam vele a vénséget... Nem értette meg, hogy tűzzel nem győzheti le... Na persze aztán nem tudtam irányítani a gólemet, magamhoz hívtam, erre rám állt, és majdnem megfulladtam... Nos, ugye, még a zsenik is hibázhatnak olykor.
Ez gyakori hibám, hajlandó vagyok belátni. Hiába mérhetetlen az erőm, az önfegyelmem néha lankad, és akkor egy-egy bűbáj visszafelé is elsülhet. De ez semmiség... Mert akkor is én vagyok a legjobb! Kitágítom a mágia határait, letaszítom a trónjukról a vén, begyöpösödött mágusokat, akik nem mernek engedni az újnak!
Most húsz éves vagyok, és Avandsong történetének második legfiatalabb Magus Magistere. Lehetnék az első is... De a Tanács vak és süket. Ám így is mindenki ismeri a nevem. Nők őrülnek meg a pillantásomtól, véghetetlen erejű démonok rémülten menekülnek az erőmtől. Feltárják magukat előttem az Univerzum titkai... A nevem Elior Castien. Hallani fogsz rólam.
