Név:Morgain de Carabas
Nem: Férfi
Faj: démon
Kaszt: Mágia, Tolvaj.
Jellem: semleges
Kor: 40
Külső: Magas, sovány férfi, sötét hajjal és sötét szemekkel, amik voltaképpen teljesen feketék. Körüllengi a démonokra jellemző nyugtalanító aura. Démoni mivoltának könnyen elrejthető jelei vannak: pár vastag, vörös csík a karjain, valamint apró, dudorszerű szarvak a fején, összesen négy, melyeket a hosszú haj tökéletesen eltakar.
Történet: Kamagorban születtem. Az igazi nevem Castor. Elmondom a történetem... Elmondom, hogyan jött létre a gazdag úriember, Morgain de Carabas, egy egyszerű kamagori utcagyerekből.
Életem első harminc évében egy kis bandát vezettem, gyerekekből. Magam köré gyűjtöttem azokat, akik egyedül maradtak, akik elszöktek otthonról, mindenkit, akit kivetett magából ez az amúgy is beteg társadalom. Azokat, akik kihullottak a réseken. Voltak démonok, emberek, és még egy sötételf is... Ő volt a testőrség. Egy bottal járt mindenhová, és nem járt jól, aki belekötött. Sohasem mondta el, hogy került utcára. Igazából, mást sem nagyon mondott.
Főleg apró lopásokból tartottuk fent magunkat. Ez nekem kimondottan könnyű volt mindig is... Elég hozzá egy pici kézügyesség, és egy egyszerű kis bűbáj. Sikoly, durranás, üvegtörés, mindegy, milyen zajt keltesz, a lényeg, hogy a kiszemelt odakapja a fejét, ne rád figyeljen, nagyjából kettő másodpercig. Az éppen elég. Együtt nőttünk fel, és együtt váltunk olyan csoporttá, akikkel az utcán már számoltak Kamagorban.
Aztán történt valami. Valaki... Igen, ez egy szerelmi történet. Igen, démon vagyok, és? Akkor már nem is lehetek szerelmes?
Na szóval, ember volt. Nem értem, hogy szerethetett belém... Az ilyesmi nem annyira szokványos. Szép volt... és kicsit sem érdekelte, hogy mi vagyok. Azt hiszem, ez lett a vesztünk...
A banda nem nézte jó szemmel ezt a szerelmet. Azt mondták, kifordultam önmagamból, elpuhultam, más lettem. Más csoportok kezdtek portyázni a területeinken, már nem tartottak tőlünk. Valamit tennem kellett, hogy összefogjam őket. Ők voltak a családom... Csakhogy...
Máshogy döntöttek. Inkább megszabadultak tőlem, és nem is akárhogy... Elérték, hogy olyan börtönbe zárjanak, ahonnan még egy démon sem tud kiszabadulni. A mágiamentes sarok... Pokoli volt. Tíz évig sínylődtem ott... De megszöktem. A mágiám elsatnyult, elcsökevényesedett, szinte mindent elfelejtettem, amit valaha tudtam... De ami megmaradt, elég volt a bosszúra. Mostanra már nem élnek, akik elárultak. Ugyanaz a tőr végzett mindhármukkal... És az fog a negyedikkel is, ha megtalálom. A sötételf, a szótlan sötételf, akit a legjobb barátomnak hittem... Aki bezáratott, aki megszervezte az egészet, aki a bebörtönzésem után eladta rabszolgának a lányt, akit szerettem...
Elhagyom Kamagort. Nincs már se barátom, se szerelmem, se ellenségem. Bejárom a nagyvilágot... És Morgain de Carabas-ként, titokzatos, nemesként fogom felkutatni, és megölni az ellenségem... De nem ez a fontos. Megtalálom a szerelmem is, ha még él... És felszabadítom.
Ennyi a történetem. Így született meg Morgain de Carabas, a bosszúálló, hideg szívű démon, így halt meg a börtönben Castor, az egykori utcagyerek...
