Sötételf

Kinézetük egészen hasonló az elfekéhez, mégis látványosan eltérnek tőlük, hála szinte sötétszürke színű bőrüknek. Hűvösek, veszélyesek, könyörtelenek. Avandsongszerte félik őket, talán még a démonoknál is jobban tartanak tőlük.
Lemondtak varázserejükről, hogy jobb, erősebb harcosok lehessenek. S valóban, Avandsong legjobb fegyverforgatói váltak belőlük, mind közel, mind távolharc terén. Különleges sajátos harci technikát is kidolgoztak maguknak, amivel igazán veszedelmes ellenfélnek számítanak. A küzdelem a vérükben van, semmi sem hasonlítható harci stílusukhoz.
A sötételfek nem kötődnek a ceremóniákhoz, fölöslegesnek érzik az esküvőt, névadó szertartásokat, temetési búcsúztatót, stb. Nem ismerik a nászéjszaka, halotti tor, születésnap és hasonlók fogalmát sem. Kicsit sem szentimentális faj. Nem jellemző rájuk az összetartás.

Kinézet:
Bőr: esetleg lilás/kékes beütéssel szürke árnyalatai egészen a feketéig.
Szem: fehér, kék, vörös árnyalatai (szemfehérje fekete árnyalatai, pupilla átlagos)
Haj: fehér, fekete, vörös, lila árnyalatai
Testalkat: atletikus

Előfordulás:
Kizárólag délen, Morrath hercegségeiben élnek, ott viszont a három vezető, domináns faj egyike. Viszont ha Calsedornba téved egy-egy, gyorsan véget érhet az élete, hála a rettegésnek tőlük, a Sarvet papok pánikkeltésének, ellenük hangolásának. Calsedornban elvakultan üldözik, s kíméletlenül pusztítják őket.

Névadás:
Szabadon választott durva hangzású fantázianév, gyakori a ' használata.
Például: Berkel Harr'ahur Thyrelli, Scius Wem'danas...

Maximális életkor: 150 év
Legnagyobb városuk: del'Sazzar
Vezetőjük: Egységesen, az egész fajra kiterjedően nincs, általában hűbéresei a hatalmas démon nagyuraknak.

Különlegesség:  Ha felvesz valamilyen Harcos képzettséget, abból (az elsőből!) onnantól kezdve mindig fejlődni fog szintlépéskor.
Hátrány: Mágiára képtelen faj! (Kizárólag engedéllyel, különleges esetben!)

Származásuk talán az egyik legszomorúbb története Avandsongnak. Történt egyszer, réges régen, az óidőkben vagy talán még azelőtt, hogy az elfek építettek egy hatalmas hajót. Sem azelőtt, sem azután nem voltak ők hajós népek, de akkor egyszer, az a nemzedék valamiért úgy döntött, távoli partok felé veszi az irányt. Kiválasztottak százat maguk közül, a legbátrabbakat. Ők kihajóztak, és eltűntek a szemhatáron, aztán a gondolatokból, és végül kikoptak még az emlékekből is. Teltek az évek, az évszázadok. Az elfek fejlődtek és gyarapodtak, és már a legöregebbek sem fürkészték a horizontot felbukkanó vitorlát kutatva. Azonban a vitorla egy nap megjelent, és nem is egy, de mindjárt három: az elveszett, elfelejtett elfek leszármazottai visszatértek a messzi vidékekről. Testvéreik boldogan fogadták őket, egy hónapig ünnepelték az érkezésüket. A tengeri elfek meséket, új, erős varázslatokat, ismeretlen tudást... és még valami mást hoztak. Betegség lappangott bennük, messzi földről hozott kórság. Varázserejüket megsokszorozta, életüket azonban elvette, és az elfek kínok közt, vért köhögve, vért könnyezve haltak meg. A kór, a Métely megfertőzte az avandsongi elfeket is.
Úgy tűnt, elkerülhetetlen a végpusztulás. Egyetlen esélyük maradt, és bár tudták, hogy ennél kegyetlenebbet aligha tehetnek, nem volt más választásuk. Minden beteg elfet, északit és a messzi vidékekről jövőt egyaránt a föld alá száműztek, aztán bezárták őket, hogy ott leljenek békés halálra.
A béke és a gyarapodás kora következett, évezredes nyugalom. A felejtés édes gyógyíre segített a megmaradottaknak túltenniük magukat a testvéreik, szerelmek, barátok elvesztésén. Aztán új nemzedék született, majd még egy, és a Métely, a hajón érkező idegen fivérek, a rémületes tett mind a legendák közé veszett. Mígnem egy napon a halottnak hitt elfek a felszínre léptek. Tomboló mágia járt előttük, sötét varázsok, melyek elporlasztották, semmivé változtatták a kőbe vésett pecséteket és rúnákat, amik odalent tartották őket a mélyben.
A valaha volt testvérek ádáz csatába kezdtek. A felszíniek rémülettel figyelték a betegség és föld alatti lét által eltorzult elfeket. Sötét bőrű, félelmetes lényekké váltak. Megszűntek elfek lenni, és sötételfként léptek a napfényre, hogy beteljesítsék bosszújukat apáik száműzőin. A másik fél tagjai pedig a Mételytől rettegve ragadtak kardot, kiáltották bűvigét, nem tudván, hogy a betegség megváltozott, s többé nem hat rájuk.
Végül, nagy sokára az elfek győztek, de súlyos ára volt ennek a győzelemnek. Rengeteg elf esett a véres háborúk áldozatául, városok pusztultak el, a gazdaság hanyatlott. De a megmaradt sötételfeket száműzték. Akiknek a délre tartó hosszú út során a Métely tovább tizedelte soraikat, míg rá nem jöttek a megoldásra: örökre lemondtak a mágiáról, s így a betegség is elhalt bennük. Évtizedes vándorlás után valahol Namuras Dolor határában leltek menedékre, itt újra megerősödhettek. Ennek ára viszont az akkori Nagyhercegnek tett hűségeskü volt... 
A sötételfek azóta is félnek a mágiától. A Métely időről időre felüti a fejét közöttük, megszülve egy-egy lelket, ki valamiért képes a mágiára. Ezeket a szerencsétleneket kivetik maguk közül. Tudvalevő, hogy az ő élete fajtársaiéhoz képest igen rövidre méretett, ám mágiával teli lesz.
A Métely csak a sötételfekre veszélyes immár, népük félelmetes betegsége lett, de jelenlétét a sötételf mágusokban más mágiaérzékeny fajok fiai is megérzik, rosszullétet és viszolygást keltve bennük. Félnek a sötételf mágusoktól, és főleg az enyészet papjaitól, de tisztelettel vegyes félelem ez: mindenki tudja, hogy jobb elkerülni azt a sötételfet, aki képes a varázslatra.

Nem mondhatnánk, hogy vallásos faj lennének, nézeteik inkább az elf filozófiához állnak a legközelebb. A világot átható személytelen erőnek tulajdonítanak mindent, de nem misztifikálják túl, nem rendelik alá magukat, mint az elfek. Különösebb tisztelettel sem viseltetnek iránta, pusztán tényként fogadják el létezését, törvényeit. Az életbenmaradáshoz szükséges képességeket többre tartják a hitnél és hasonló megfoghatatlan dolgoknál. Az erős életben marad, a gyenge elpusztul.
A rájuk kényszerített Zotmund-kultuszt követik, de mindennemű vallási meggyőződés nélkül, kizárólag hűbéruraik felé mutatott tiszteletük jeleként.

Enyészet papjai:
Bár rettentő elenyésző számban, de akadnak köztük még olyanok, akik az ősi elf tanokat követik, ráadásul mágiát is leltek magukban hozzá. Ők egyfajta elfeledett vallási és közösségi vezetők, akikkel még saját népük sem tudja hányadán áll. Kivetik őket, elkerülök, de kezet emelni rájuk nem mernek. Még saját népük is fél tőlük. Az Enyészet papjai a pusztulást, halált szolgálják, de nem gonoszak, az elfek bölcsességével járják a világot. Erejük baljós és félelmetes, senki sem tudja pontosan, mire is képesek. Gonosz szellemnek hitték őket a régi népek, mert gyakran látni őket fákat elsorvasztani, lépteik nyomán pedig elpusztulnak a talajlakó élőlények. Csakhogy minden az egyensúlyt szolgálja, a fa haldoklik, a növény túl sok napot és vizet vesz el a szomszédaitól... Az Enyészet papjait mindenki félve tiszteli, ám az az általános vélekedés, hogy jobb nagyon messze elkerülni őket.

Kifejezetten ritka manapság már, hogy egy sötételf képes legyen a mágiára. Társai korcsnak, betegnek tartják, amint megmutatkozik tehetsége, átka. A mágiahasználatért ugyanis a sötételfek életükkel fizetnek, minden varázslattal sorvadni kezdenek hátralevő évei. Szerencsétlenek bármekkora hatalomra is tegyenek szert, amint rálépnek a bűvigékkel szegélyezett ösvényre, legjobb esetben is csak pár évük marad hátra. Így még az a kevés is, aki ezzel a képességgel születik, általában soha nem használja, megszállottan kerüli a mágiát, ahogy csak teheti.

Forrás:
A varázsláshoz szükséges energiát a természettől kérik kölcsön, mágiájuk ebben gyökerezik. Ezzel, ha akarnak, akár árthatnak az élőlényeknek is, kiszipolyozzák az életerőt, a varázsenergiákat a környezetükből. Természetesen nem szükséges így eljárniuk, megfontolással, mértékkel és tisztelettel is gyakorolhatják mindezt.

Használat:
Mágiájának használatához az ősi elf nyelven kell kiejtenie, vagy mormolnia bűvigéit. (Nyelv: Syling)

Gyengepont:
Kétszer ugyanabból az élőlényben nem képesek energiákat kinyerni, melyet mágiára fordíthatnak, ugyanis az áldozat a sötételf varázshatalmával való érintkezés során szerzett időleges Mételyfertőzéstől szenved. Ha ebből merít újra a sötételf, az azonnal a halálával járhat. Az áldozatban órákon, legfeljebb napokon belül visszaáll a természetes egyensúly. Ezalatt erős rosszulléttel küzd, valamint az ismeretlen hatásmechanizmus miatt az az általános javaslat, hogy ne éljen mágiával, nehogy saját energiáival érintkezve maradandóvá váljon a pusztító kór.
Mindezeken túl, ha beszédképtelenné teszik a sötételfet, varázslatai létre sem jöhetnek.

Túlterhelés:
A sötételf azonnali halálával végződhet.

Előny:
Minden elérhető mágiaágat féláron tanulhat, ráadásul szintlépéskor mindig fejlődni fog mindegyikben!

Hátrány:
Előbb vagy utóbb biztosan idejekorán jelentkező halállal végződik. A mágiára képes Sötételfek várható élettartama mindössze 20-30 év, attól függően mikor kezdi el használni adottságát. Az ilyen karakter létrehozásakor a játékosnak valóban számolnia kell karaktere bármikor bekövetkező halálával.