Név: Ardasthan
Nem: Férfi
Faj: kentaur
Kaszt: tudós, harcos
Jellem: jó
Kor: 42
Külső: Ardasthan torzszülöttnek mondható. A többi kentaurral ellentétben, akiknek tökéletesen emberi felsőtestük van, neki ez is inkább lószerű. Bőre barnás, és vastagabb, ennélfogva valamivel ellenállóbb is, mint más kentauroké. Fülei is a lóéra emlékeztetnek, cserébe viszont élesebbek a kentaurokénál. Megtermett lény, de nem nevezhető egyértelműen nagyobbnak fajtársainál. Emberszerű felsőteste is vastag, kötegelt izmokkal rendelkezik, akárcsak a lóteste,ennélfogva valamivel erősebbek a karjai, mint más kentauroké, de ez sem teszi őt a legerősebbé. Páncélt nem hord, semmivel sem takargatja magát, nem szégyenli, hogy más, mint a többiek. Szőre, haja, szakálla egyaránt fekete, szeme is sötét, viszont alighanem ez is testi elváltozásai miatt, távolra rosszul lát velük. Hangja kimondottan mély, mennydörgésszerű.
Történet:
Vulgardanban születtem. Apám vízbe akart ölni, amikor meglátott, de az anyám nem hagyta, és inkább elszökött velem. Erről keveset tudok. Felnőttként tudtam meg ezt is, gyerekként azt hittem, apám meghalt egy csatában.
Fidrában nevelkedtem. Hamar kiderült, hogy jó eszem van a tudományokhoz, így az itteniek könnyedén elfogadtak. Egészen tíz éves koromig azt sem tudtam, hogy baj van velem, nem láttam más kentaurférfit. Senki sem említette, hát azt hittem, így kell kinéznem.
Persze egy csúfolódó kisgyerek volt az, akitől az igazat megtudtam magamról. Szegény kölyök hamar megtudta, hogy nem jó ötlet felbosszantani egy kentaurt. Szerencsére túlélte a dolgot.
Alkottam egy elméletet. Szerintem minden faj fejlődik, folyamatosan, a környezete behatásaira. Erre én vagyok az élő bizonyíték, én, aki a véletlen furcsa szeszélye folytán jobban hasonlítok lóőseinkre, mint a fajtársaim. Lehetséges, hogy néhány ezer éve, vagy talán kicsit régebben, minden kentaur úgy nézett ki, mint én.
Felnőve bizonyítani akartam, hát visszamentem Vulgardanba, és kihívtam apámat. Legyőztem őt. Felnőtté kiáltottak ki, és én a Scenta törzset választottam. Utazónak által, kalandot kerestem, de hamar rájöttem, hogy hibáztam. Nyughatatlan elmémet nem hagyták békén az újabb és újabb kérdések. Miért vagyok én ilyen? Miért vág egy kard, mit jelent,hogy éles? Miért lőheti ki a katapult a követ? Miért esik le a kő?
Szóval tudtam, mit kell tennem. Visszamentem Vulgardanba, és másodszorra is kiálltam a próbát. Ezúttal kis híján belehaltam. De klánt váltottam, és tudósnak álltam, becsülettel.
Azóta Fidrában élek, és a tudományoknak szenteltem az életem. Jól érzem magam. És ha netán harcolni támad kedvem... Nos, mindig akad, aki szereti a kihívásokat.
